Here We Go Again

Here We Go Again

Újabb nekifutás arra, hogy ráncba szedjem a honlapot. Átköltöztem egy új tárhelyre, ami bár olcsóbb az előzőnél, ennek ellenére érezhetően gyorsabb. Végre feltettem az új designt is, amit egyébként már fél éve elkezdtem, mégis csak most fejeztem be. Frissítettem az önéletrajzom és a letölthető portfóliómat is, illetve végre-valahára sikerült olyan képeket csinálni rólam tegnap, amik felvállalhatók annyira, hogy kitegyem őket a Rólam menübe. Talán ez volt az egészben a legnehezebb, haha.

Igen, (kivételesen) ennyi szabadidőm volt most. Szerintem 2018 arról fog szólni, hogy új dolgokba vágok bele – vagy inkább arról, hogy elkezdem megvalósítani a régi céljaimat. Felvételizek egyetemre, úgyhogy most pár hétig itthon vagyok, amíg átnézem az angol, mert szintemelőznöm kell belőle májusban. Gyerekkoromban, mikor anyával a híreket néztük, mindig riporter, bemondó akartam lenni, csak aztán rájöttem, hogy a beszélőkém annyira nem funkcionál nagy közönség előtt, úgyhogy inkább az újságírás vagy valami nagyon hasonló most az ideális pálya. Vagyis inkább a második legideálisabb? Nem tudom, de mielőtt elkezdem az egyetemet, mindenféleképp el szeretnék végezni egy tetováló-tanfolyamot, amit már hosszú évek óta tervezek. Nem tudom, milyen csoda folytán, de rávettem magam erre is. Igazából ez csak egy 1 éves képzés, heti három délutánt emészt fel, úgyhogy mellette dolgozni is tudnék. Most erre kattantam rá nagyon. Tökre élvezném csinálni.

Egyébként most csokicsomagolást fogok tervezni – sajna nem megbízásból –, és szándékaim szerint ez lesz az eddigi legkiterjedtebb grafikai munkám. A legkiterjedtebb alatt azt értem, hogy a csomagolás mellett szeretnék arculatot és webdesignt is készíteni hozzá, meg ami még belefér.

Ja, meg egy ideje szeretnék mock-upokat is csinálni, amikkel pénzt is tudnék keresni, ha igényesen dobnám össze őket. Látok ebben fantáziát, de egyelőre nem tudom még, mit helyezzek a prioritási listám élére és mivel kezdjek el foglalkozni elsőként. Viszont abban biztos vagyok, hogy a téma valami ruházati lesz. Végre lesz értelme is annak a mini fotóstúdiónak, amit tavaly ősszel vásároltam itthonra és eddig kihasználatlanul pihent a sarokban.

Azt hiszem, most ennyi a helyzet. Örülök, hogy sikerült rendbe hozni a honlapot, úgyhogy most gőzerővel angolozhatok és csokizhatok. Tessék szurkolni!

Megosztás: Facebook , Twitter , Google Plus